Miért festek-rajzolok?

Vannak emberek, akik bizonyos tevékenységeket nagyon jól végeznek, pedig nem tanulták. Nekilátnak valaminek, s azonnal tudják mit - hogyan... Egyszerűen rátermettek. Nem tűnik számukra túl megerőltetőnek, sem unalmasnak. Elsőből értik a dolgukat, s olyan csodálatos munka kerül ki a kezük alól, amit más nem biztos, hogy el tudna ugyanazzal a lendülettel végezni - ugyanúgy.

 Nem ismerős számodra a gondolat? Te nem érezted soha, hogy van valami, amit szívesen végzel? Talán szeretsz valami olyasmit végezni, ami betölt, kiteljesít, s megelégít. Egy darab fa megmunkálása... egy csavar becsavarása... Talán dallamok születnek a gondolataidban, amiket le kell írnod s egész nap dúdolsz, fütyörészel. Vagy folyton arra érzel indíttatást, hogy emberekkel beszélgess vagy írj.

Én így voltam a rajzolással s a festéssel. Már írtam az "Ismerj meg" c. bejegyzésemben, hogy 2017-ben egyik napról a másikra kezdtem el rajzolni. Jól esett, s egyből éreztem: ezt "kell" csinálnom! Persze ez, nem jelenti azt, hogy már az elején tökéletes voltam benne, s most sem jelenti azt! Még mindig fejleszetenem kell magam, tanulnom kell mindig! De amikor a ceruzát rátettem a lapra, s húzni kezdtem az első vonalat, volt bennem egy olyan "WOW" érzés...

A vizuális művészet iránt mindig is bennem volt a hajlam, de valahol a lelkem mélyén szunnyadt. Azon a tavaszon hozta ki belőlem az a bizonyos ''véletlenszerű'' rajzolás, amiről a fennebb említett bejegyzésemben is jeleztem. Aztán fejleszteni kezdtem magam, s így ráéreztem az ecsetek kezelésére is.

Itt van például ez a néhány vonal. Nevezhetjük vonaltanulmánynak is. "B" puhaságú ceruzával huzogattam őket a lapra, s közben hallgattam, ahogy a papír "rágja" a grafithegyet. Ennek egy különleges hangja van, valahogy így: "hhhssssszz"!

Nos, ez a hang  +  a vonal megjelenése a ceruzahegy nyomán egy hatalmas löketet ad nekem arra, hogy folytassam... Nem tudom, ha érted, amit ki akarok fejezni:)

Minden egyes vonal mintha hívogatna, bátorítana arra, hogy folytassam a rajzot. 

Ez a kreativitás utáni vágy.

Amikor festek, ugyanaz történik: egy erős ihlet születik meg bennem, amely tovább hajt a kiteljesedett mű felé. Ilyenkor számomra megszűnik a tér és  az idő. Ellenben elkezd beszélni a művem. Sokszor annyira belemerülök az festésbe, hogy alig érek el a munkába is!

Honnan jönnek ezek az érzések?

Isten amikor megteremtette a világot, Ő tulajdonképpen "alkotott"! Ugyanúgy, mint egy művész, a semmiből... A bibliában az áll hogy az embert saját képmásásra teremtette, csak a bűn miatt az ember eltorzult. (De ez egy másik téma.) Ha pedig Isten alkotó-teremtő, akkor nem maradt bennünk is valami töredék abból, ami Őt jelképezi? 

Arra a kérdésre, hogy "Miért festek-rajzolok", így tudnám megfogalmazni a választ: mert Isten képmása vagyok, és Isten művész. (Ha kételkedsz, figyelj meg egy naplementét, vagy egy őszi erdőt, mondjuk októberben. Ne beszéljek az állatvilágról!)

Ezek a gondolatok dolgoztak bennem az elmúlt napokban, s leírtam ide... Nem tudom, a te szemszögedből milyen ez? Elgondolkodtatóak-e számodra a fenti gondolatok? 

Ha véleményed van, mondd el, akár emailben, vagy a facebook profilomon. Várom hozzászólásodat!

Öröktől fogva

 Január harmadika estéjén Imolával sétáltam Nagydisznód főutcáján. A főtér felé tartottunk, s közben beszélgettünk, terveket szövögettünk.

Nagydisznód nemcsak szász lakosságáról híres, hanem olyan nevezetes személyiségek szülőhelye is, mint Heltai Gáspár bibliafordító, Johann Bergleiter püspök vagy J. Friedrich Binder gyógyszerész. A Szebentől mindössze nyolc-tíz kilométerre fekvő kisváros főterén áll az Evangélikus Vártemplom, amely, mint egy öreg csősz, emelkedik a város fölé. Nemrégiben a Németországból visszatérő szász közösség gondoskodott restaurálásáról. Régi épület, igazi monumentum.

Sétánk közben utunk e vártemplom felé vezetett. Az esti fényben most is délcegen magaslott a körülötte álló házak tetején fölül. A környéken csend honolt, s a látványa annyira ünnepélyes, magasztos volt, hogy meg kellett állnunk előtte. Nem mintha először láttuk volna életünkben, hisz a hetedik évünket töltjük Nagydisznódon, hanem ma valahogy mégis más volt. 

- Ezt le kell festenem... - jegyeztem meg néhány pillanatnyi szemlélődés után, majd a telefonommal két-három fotót készítettünk róla. 

(Itt látható a fotó:))

Két nap múlva munkához láttam: elkészítettem a vázlatot, a fotó színeinek s tónusainak tanulmányozása után pedig előkészítettem a terepet is: festőállványt, palettát, ecseteket és festékeket.

Hamarosan belemerültem a munkába. Általában ilyenkor számomra megszűnik az idő s a tér. Ellenben beszélni kezd a munkám. Most is így történt... 

7 évszázad... Ennyi ideje áll a torony és a hozzátartozó templom. 1300 - 2025. Nagyon sok év, nem igaz? Én valamivel több, mint négy évtizede láttam napvilágot, de születésem napján az a torony már ott volt. Az édesapám, sőt a nagyapám születésekor is. Látta a 89-es rendszerváltás nyomorúságos lezajlását... Sőt, mindkét világháború szemtanúja volt! Az 1490 beli török ostromok ideje alatt védelmet nyújtott az akkori lakosságnak. És még mindig ott áll, rendületlenül,  komoran.

(És a festmény:))

 700 év... És mégis mi az a 700 év, az örökkévalósághoz képest?! Mert van valami, ami messze meghaladja ennek a toronynak az életidejét: pl. az Univerzum. És hadd lépjek még egyel feljebb: van ami még azt is túlszárnyalja, ami (vagy inkább Aki) öröktől fogva van, Aki végtelen, örökkévaló, és halhatatlan: Ő ISTEN. Ő, Aki létrehozott minden látható és láthatatlan elemet. Aki lelket adott minden élőnek. Aki erőt adott azoknak is, akik e délceg tornyot téglánként felépítették. És Aki ott áll mindenek felett. Aki mindent látott, ami eddig is volt, s nemcsak itt, Kisdisznódon, hanem szerte a nagyvilágon is. És most is látja a jövőt, az életünket. A szükségeinket, a fájdalmainkat, a könnyeinket. De látja az örömeinket is, mert Ő igazságos és nem egyoldalú! Mindent lát, mindenütt jelen van. Neki nem okoz gondot a jövő, a jelen vagy a múlt kapuinak a zárja. Nála vannak a kulcsok!

Ez az evangélikus torony itt áll a 13. század elejétől, több, mint egy fél évezrede. 

Isten "itt áll" időtlen idők óta, öröktől fogva mindörökké! Nem tudom, érzed-e a különbséget?

Igen, ezek voltak a gondolatok, amelyek átjártak munka közben. A tíz órai festés alatt (amennyi ideig a festményem készült) többször is megpróbáltam elképzelni azt az Istent, Aki több mint az a torony, összeférhetetlenül több. Mégis, érdeklődik irántunk! Szeret minket... Gondunkat viseli...

Te hogy látod Istent? Bátran megírhatod itt a blogon, a Facebook oldalamon, vagy emailban.:)))

Mennyit érek én és a munkám?

A napokban azon gondolkodtam, hogy mennyit ér az, amit csinálok. És most nem csak a művészi munkáimra gondolok, hanem úgy általában is. Mennyit ér az időm, az energiám, a befektetett munkám? 

Ha azt vesszük, hogy egy munkahelyen a munkánkat a haszon, és a bevétel szerint mérik le, és aszerint is fizetnek, akkor - azt hiszem - eléggé egyoldalúan ítélik meg azt a munkát, amelyet befektetünk. Miért? A válasz egyszerű: mert csak a cég javát veszik figyelembe!

Persze: figyelembe vehetjük azt is, hogy mit és milyen minőségben dolgozunk (takarító vs. menedzser). Ha beleadunk mindent, vagy csak tessék-lássék munkáról van szó. 

Addig a kérdésig azonban, hogy mit ér a munkánk, fel kell tegyünk előbb egy másik kérdést, egy mélyebbet, egy fontosabbat: mennyit érünk mi, mint emberek? Mennyi a te és az én értékem? Van egy mérce, amivel lemérhetnénk az értékünket? Vagy hadd toljam ki az extrémig: akadna valaki, aki esetleg feláldozná magát értem, vagy érted?

Ha most az alkotásaimra nézek, bevallom, nem könnyű megbecsülni az értéküket. Néha órákat, napokat vagy akár heteket töltök egyetlen rajzon vagy festményen. Ott van benne minden: a tudásom, a tapasztalatom, a látásmódom, a lelkesedésem. Mégis, amikor valaki megkérdezi, „Mennyibe kerül ez a festmény?”, hirtelen elbizonytalanodom.

Mert van egy fontosabb kérdés: mennyit érek én?

Nos, mennyit? Mennyit érek én, mennyit érsz te, mennyit érünk mi mindnyájan, egyen-egyenként? A kérdést lehet ragozni a végtelenségig. Egyszer azt olvastam a Bibliában, h úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hm... ha Istennek megérte, h Jézust odaadja a világért... akkor számára mekkora az értékünk? A világban benne vagyok én is, te is. 

Ha Istennek értékes vagyok, akkor tényleg nagyon értékes vagyok! Sőt, ha Isten érted is odaadta a fiát, te is értékes vagy. És ez nem kamu! Ezért, ha valamit szívből csinálsz, az nagyon értékes lehet, bármi is legyen az. Mert Istennek értékes vagy te, és mindened, ami téged illet.

 Érted?

Ez a tudat segít meghatározni valamelyest a saját értékemet, attól függetlenül, hogy másoknak mi a véleményük... rólam. 

Te hogyan látod magad? Írd meg személyes véleményedet a bejegyzés végén, vagy emailben! :)

A grafitceruza rejtélye

Biztos vagyok benne, hogy valamikor használtál ceruzát, s nemcsak az iskolában. Lehet, hogy nem rajzolsz minden nap, de ha épp gyors listát kell írj, mert ki kell lépned a boltba, talán nem a golyóstoll akad a kezedbe (s nem az okosmobil), hanem egy „ceruza”. Iskolás kisfiad, vagy kislányod megkér, segíts neki leírni ezt, vagy azt… vagy mutasd meg, hova húzza a következő vonalat a nagy gonddal készülőben levő rajzocskáján. Vagy lehet, hogy épp iskolás vagy… s akkor nincs mese, a tolltartóban ott kell lapulnia legalább egy „grafitceruzának”! 

Igen, valahol mindnyájan találkoztunk ezzel a hasznos jószággal. Elgondolkodtál már azon, hogy mitől olyan, amilyen? Persze, ránézésre egyszerűnek tűnik. Festett faburkolat, benne a grafitbél. Kerek, sima, vagy szögletes. Piros, fehér, vagy sárga. Vagy zöld… Felirat van rajta… vagy nincs. Radírral van ellátva, vagy épp egy kis led világít a végén. Nem számít. A lényeg ez: ceruza!

Amikor kezünkbe fogunk egy ilyen jószágot, nem is gondolunk arra, milyen sok és bonyolult eljáráson ment végig, mennyi gép és ember munkája van benne, míg végül készen áll a használatra!

Először is a kibányászott grafitnak meg az agyagnak találkozniuk kell. Hogy mitől lesz egy ceruzabél puhább, vagy keményebb? Hát pontosan attól, hogy mennyi agyagot adagolnak a finomra aprított grafithoz! Ezt a porszerű keveréket szárazon homogénizálják, pontosan úgy, ahogy a cementet a homokkal, majd vizet adnak hozzá. Így egy antracit színű, selyemfényű masszát nyernek, amelyet da-

gasztógépbe tesznek. Igen, pontosan úgy dagasztják, mint a pékségben a kenyértésztát!

Ezután hengerszékeken és sajtolókon vezetik keresztül a megdagasztott anyagot, (ezek olyanok, mint a mi húsdarálóink) majd végül az előkészített, különböző vastagságú ceruzabeleket 1000-1200 fokon megszárítják speciális kemencékben.

A kiszárított ceruzabeleket ezután egy forró olajfürdőbe merítik, ahol a speciális olaj átitatja őket, így rugalmasabbakká válnak.

A hagyományos ceruza másik fontos alkotórésze, a faburkolat. Ezeket a  fából készült tokokat kezdetben elromosodott házak fagerendái, vasúti talpfák és elöregedett hajók deszkáiból nyerték, ám mivel ezek száma véges volt, így új megoldásokhoz kellett folyamodniuk a ceruzagyártó mestereknek. Ma már kifejezetten erre a célra termesztenek fákat, többnyire hársfát, fenyőfát és égerfát használnak.

A gyártás folyamán fából készítenek téglaszerű fatömböket, amikből olyan vastagságú szeleteket vágnak, mint egy ceruza félbevágva. Ezután a külsejét viasszal kezelik, a belső részébe pedig olyan mélyedést maratnak, ami megegyezik a ceruzabél méretével. Belehelyezik a ceruzabelet, majd a másik oldalára is egy vájattal rendelkező fatokot tesznek, amit nagyon erős ragasztóval rögzítenek, és egy különleges szerkezetbe kerülnek, ahol addig préselik őket míg a ragasztó megköt. Ezt követően egy gépen mennek keresztül, amely ceruza méretűre és formájúra alakítja ezeket a lapokat. Ezután a ceruza fahá-zának festése történik egyedi kívánt színűre, többször mennek át futószalagon, így több réteget is kapnak.

A kész árút a csomagolóba juttatják ahol dobozokba, tasakokba helyezik őket, majd az üzletekbe szállítják.

Így kerül el a ceruza hozzád és hozzám. 

Sok típusú van belőlük: keménybelű puhabelű, különböző vastagságú, sőt még olyanok is, amelyek nem kaptak falburkolatot! Ezek a grafitrudak, amelyeket a művészek szoktak használni. Nekem is van nehány darabom. 

Szoktál rajzolni? Tudtad, hogy akár egyetlen ceruzával húzott vonallal kifejezheted magad? Az a vonal a TE kezed nyomán jött létre, így hozzád tartozik. Az én vonalam más lenne, mint a tiéd, mert a rajzolás szemelyreszabott.

Rajzolni annyimint alkotni. Ha tudsz írni, rajzolni is tudsz. Nem számít, ha butának tűnik a műved, a lényeg az, hogy amit a papírra vesz, az belőled származik... és ezt a készséget Istentől kaptad. Ő a Legnagyobb Alkotó.

Rajzolj gyakran! Nem kell remekmű legyen. Csak ülj le egy papírlap, egy grafitceruza, s egy radír társaságában, s rajzolj valamit. Bármit. Legyen az egy ház, egy virág, felhő, vagy szív. Vagy akármi más. Istent fogod vele dicsőíteni.

Ismerj meg!

 Üdvözöllek a blogomon! 

A nevem Stephani Mihály.  Örömmel festek, rajzolok. Alkotásaimmal Erdély szépségét, az ott élők történelmét és hagyományaik gazdagságát szeretném megörökíteni. Festményeim és rajzaim a művészet és a kultúra iránti szeretetemet tükrözik, és célom, hogy minden látogatóm számára személyes élményt nyújtsanak. Egyedi munkáimat az itt lakozó, történelem és a kultúra szépsége ihlette.

Ismerd meg a műveimet! Reménykedem, hogy munkáim elnyerik tetszésedet!

Az első ihlet

2017 volt az az év, amely számomra mindent megváltoztatott a vizuális művészet terén. Korábban is rajzoltam, festegettem, de soha nem éreztem igazán azt, hogy kapcsolódom is ahhoz, amit alkotok. Az elkészült rajzaim napokig az asztalon hevertek, majd hamarosan a kukában kötöttek ki. Úgy éreztem, hiányzik belőlük valami lényeges: az élet.

Annak az évnek a tavaszán azonban minden megváltozott. Egy egyszerű rajzon dolgoztam, amelyet apró pontokból alakítottam ki. Ahogy haladtam, észrevettem, hogy ha a grafit ceruzát különböző erősséggel nyomom a papírra ezzel árnyékokat és világos részeket hozhatok létre. Elkezdtem kísérletezni, játszani ezzel a technikával. A lap végül árnyékok és fények bámulatos színterévé vált, amit lenyűgözve szemléltem.

Az egész mintha csupán egy "véletlen" lett volna, de számomra ez a pillanat volt a fordulópont. Ekkor kezdtem igazán átélni és megérteni, mit is jelent alkotni!

Ezután nekiláttam, s újdonsült tapasztalataimra támaszkodva lerajzoltam ezt:

Rajzolás közben életemben először éreztem, hogy egy felbecsülhetetlen kincsre leltem! Ez a felfedezés megváltoztatta mindazt, ahogyan a világot addig láttam és értelmeztem. Azóta alig telt el néhány nap, hogy ne rajzoltam volna akár csak egy vonalat vagy egy foltot is.

Azonban volt egy borzalmas, sötét és hosszú időszak, amit "Depresszióként" ismerek. Ebben az időben képtelen voltam alkotni. Mintha a bennem lévő fény kialudt volna, és a művészet, ami korábban éltetett, mélyen a sötétbe veszett.

Amikor ebből a pokoli állapotból hosszú hónapok után végül hazataláltam önmagamhoz, a művész bennem újra feléledt, s reménnyel telve újra alkotni kezdtem. Már nemcsak grafittal, hanem színes ceruzával és akrillal is próbálkoztam. Minden egyes vonás, minden szín, amit a vászonra vagy a papírra vittem, mintha egy újabb lépés lett volna a növekedés felé. A terhes, de áldott alkotói munka segített visszatalálni az életkedvhez.

Transylvanian Canvas - ahol Erdély művészetté válik. 

Egy szép napon egy ismerősöm felfigyelt a munkáimra, és megkérdezte, hogy tudnék-e festeni néhány tablót, amelyekkel pizzázóját díszíthetné. Mivel a pizzázója a Szeben melletti Nagydisznódon áll, szeretné, ha velem örökíttetné meg Nagydisznód és környéke nevezetesebb épületeit. Elvállaltam a feladatot, és egy új technikát dolgoztam ki: az épületek élethű lefestését.

Ezek után elhatároztam, hogy egész Erdély területéről fogok fotókat és képeket gyűjteni, hogy ezeket örökíthessem meg grafit, akril és olaj festmények formájában. Reménykedem, hogy műveim elnyerik tetszésedet, és hogy minden egyes alkotásom egy újabb lépés lehet Erdély szépségeinek megértésében és megosztásában.

Stephani Mihály 

Rajzaim

A fenti rajzom a marosvásárhelyi Kultúrpalotát ábrázolja. Grafittal készítettem, A4-es méretű rajztömb lapra. Nagyon élveztem az apró részleteket megrajzolását! Szerintem ezek a részletek (na meg a perspektíva) adta meg az épület valódiságát...

Festményeim

 

Ez a festményem Nagydisznód (románul Cisnădie, németül Heltau) Evangélikus Vártemplomát ábrázolja. A festmény a főtér felőli részeket mutatja be egy 60x75 cm -es vászontablón. Akrillal festettem, 52 órai munkát igényelt.