2025. január 12., vasárnap

Ismerj meg!

 Üdvözöllek a blogomon! 

A nevem Stephani Mihály.  Örömmel festek, rajzolok. Alkotásaimmal Erdély szépségét, az ott élők történelmét és hagyományaik gazdagságát szeretném megörökíteni. Festményeim és rajzaim a művészet és a kultúra iránti szeretetemet tükrözik, és célom, hogy minden látogatóm számára személyes élményt nyújtsanak. Egyedi munkáimat az itt lakozó, történelem és a kultúra szépsége ihlette.

Ismerd meg a műveimet! Reménykedem, hogy munkáim elnyerik tetszésedet!

Az első ihlet

2017 volt az az év, amely számomra mindent megváltoztatott a vizuális művészet terén. Korábban is rajzoltam, festegettem, de soha nem éreztem igazán azt, hogy kapcsolódom is ahhoz, amit alkotok. Az elkészült rajzaim napokig az asztalon hevertek, majd hamarosan a kukában kötöttek ki. Úgy éreztem, hiányzik belőlük valami lényeges: az élet.

Annak az évnek a tavaszán azonban minden megváltozott. Egy egyszerű rajzon dolgoztam, amelyet apró pontokból alakítottam ki. Ahogy haladtam, észrevettem, hogy ha a grafit ceruzát különböző erősséggel nyomom a papírra ezzel árnyékokat és világos részeket hozhatok létre. Elkezdtem kísérletezni, játszani ezzel a technikával. A lap végül árnyékok és fények bámulatos színterévé vált, amit lenyűgözve szemléltem.

Az egész mintha csupán egy "véletlen" lett volna, de számomra ez a pillanat volt a fordulópont. Ekkor kezdtem igazán átélni és megérteni, mit is jelent alkotni!

Ezután nekiláttam, s újdonsült tapasztalataimra támaszkodva lerajzoltam ezt:


Rajzolás közben életemben először éreztem, hogy egy felbecsülhetetlen kincsre leltem! Ez a felfedezés megváltoztatta mindazt, ahogyan a világot addig láttam és értelmeztem. Azóta alig telt el néhány nap, hogy ne rajzoltam volna akár csak egy vonalat vagy egy foltot is.

Azonban volt egy borzalmas, sötét és hosszú időszak, amit "Depresszióként" ismerek. Ebben az időben képtelen voltam alkotni. Mintha a bennem lévő fény kialudt volna, és a művészet, ami korábban éltetett, mélyen a sötétbe veszett.

Amikor ebből a pokoli állapotból hosszú hónapok után végül hazataláltam önmagamhoz, a művész bennem újra feléledt, s reménnyel telve újra alkotni kezdtem. Már nemcsak grafittal, hanem színes ceruzával és akrillal is próbálkoztam. Minden egyes vonás, minden szín, amit a vászonra vagy a papírra vittem, mintha egy újabb lépés lett volna a növekedés felé. A terhes, de áldott alkotói munka segített visszatalálni az életkedvhez.

Transylvanian Canvas - ahol Erdély művészetté válik. 

Egy szép napon egy ismerősöm felfigyelt a munkáimra, és megkérdezte, hogy tudnék-e festeni néhány tablót, amelyekkel pizzázóját díszíthetné. Mivel a pizzázója a Szeben melletti Nagydisznódon áll, szeretné, ha velem örökíttetné meg Nagydisznód és környéke nevezetesebb épületeit. Elvállaltam a feladatot, és egy új technikát dolgoztam ki: az épületek élethű lefestését.

Ezek után elhatároztam, hogy egész Erdély területéről fogok fotókat és képeket gyűjteni, hogy ezeket örökíthessem meg grafit, akril és olaj festmények formájában. Reménykedem, hogy műveim elnyerik tetszésedet, és hogy minden egyes alkotásom egy újabb lépés lehet Erdély szépségeinek megértésében és megosztásában.

Stephani Mihály 

Nincsenek megjegyzések:

Egy vázlat készítése II.

 A múltkor írtam egy bejegyzést arról, hogy egy új festményen dolgozom, amely egyelőre  vázlatállapotban van. Párhuzamot is vontam a vázlat ...